Bortárolás otthon egyszerűen és olcsón

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor jönnek a vendégek, felbontjuk azokat a borokat, amiket végül aztán nem fogyasztunk el teljesen.
Bortárolás otthon egyszerűen és olcsón

Az emberek nagy része ilyenkor szinte azonnal kiönti a maradékot, esetleg úgy ahogy van beteszi a hűtőbe, ahol aztán oxidálódik és egy idő után fogyaszthatatlanná válik. Pedig számtalan olyan megoldás van, amivel frissent tarthatjuk az üvegben található italt.

Ebben a cikkben bemutatunk pár remek módszert erre, amivel könnyen és főként olcsón oldhatjuk meg a problémát.

Bortárolás házilag

A bevásárlást követően, ahogy hazatérünk, a szatyrokat azonnal a pultra tesszük, majd elkezdünk kipakolni. Mindennek van helye, nemcsak a tojásnak és a gyümölcsöknek, de természetesen a bornak is. Ezt vagy megisszuk még aznap este, vagy eltesszük későbbre. Ha a vacsorához vettük, akkor nem árt a hűtőbe tenni, hogy lehűtsük azt, bár a 15 perc alatt megfelelő hőmérsékletűvé eszköz, a borhűtő talán még jobb megoldás. Más kérdés, hogy egyedül vagy akár párban is ritkán iszunk meg egy egész üveg bort egy este alatt, így azt tárolni szükséges. Óvni kell a hőtől, a fénytől, valamint az oxigéntől, de az sem jó, ha folyamatosan lötyög benne az ital.

Vákuumpumpa és vákuumdugó

Az említett tároláshoz szükség lesz egy olyan eszközre, vagyis pontosabban kettőre, amellyel megakadályozhatjuk a bor oxidálódását. A vákuumpumpa és vákuumdugó alkalmazása remek megoldás arra, hogy az italt akár további tíz napig ihatóan tartsuk. A bor frissességének megőrzése tehát nem luxus többé, hanem alap elvárás, ha az ember alkoholt iszik. A dugónak hála a felbontást követően gazdátlanul maradt frissítő nem veszik kárba. Az egyszerű megoldás az, ha lezárjuk, így később ismét megélhetjük a pillanatot.

A Vacu Vin vákuumdugó segítségével akár további 8-10 napon keresztül megtarthatjuk a bor minden remek tulajdonságát. Az ital pontosan olyan lesz egy héttel később, mintha éppen akkor bontottunk volna fel. Az elegáns és ergonomikus dugó igen egyszerűen működik, hiszen csak bele kell helyezni az üvegbe, majd a pumpát addig nyomni, amíg meg nem halljuk azt a kattanó hangot. Ez jelzi számunkra, hogy a palack 100 százalékban légmentes, így garantált a frissesség, az üdeség, valamint a remek állapot.

Mire figyeljünk még?

Az egyik mindenképpen a hőmérséklet, hiszen a legtöbb bort 10-12 fokon érdemes tárolni. A habzó és pezsgőborok a kicsit hűvösebbet, a vörösek pedig a melegebbet szeretik. Utóbbiaknak a 16-18 fok is teljesen megfelelő lehet, míg a habzó borok számára a 4-6 fok az ideális hőmérséklet.

Emellett lehetőleg tartsuk távol a palacktól a fényt, hiszen ez szintén a bor ellensége lehet. Ugyanúgy, ahogy a mozgás is, hiszen ha túlzottan felkeverjük, akkor már közel sem olyan jó lesz az ízélmény.

Kapcsolódó cikkek

Ezeket a koktélokat akár otthon is elkészítheted

Ezeket a koktélokat akár otthon is elkészítheted

Kíváncsi vagy, hogy milyen eszközökkel és milyen italokat készíthetsz otthon a családtagok számára?

Bortárolás otthon egyszerűen és olcsón

Bortárolás otthon egyszerűen és olcsón

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor jönnek a vendégek, felbontjuk azokat a borokat, amiket végül aztán nem fogyasztunk el teljesen.